24

Karom a stadion külső folyosóján találkozott a többiekkel. Boom és Kalapács érkeztek meg elsőként, páncéllemezekkel bélelt bőrdzseki és hosszúkabát alá rejtett fegyverekkel. Nem sokkal utánuk befutott Zűrös és Silverblade is, akik a tünde mágiájának segítségével jutottak be a létesítménybe. Közeledésükkor Karom valami alig érzékelhető mágikus jelenlétre is felfigyelt. Asztrális érzékei tudatták vele, hogy a lovag egy láthatatlanság varázslat leple alatt Val egyik robotját is becsempészte.

– Mi a terv? – tért rögtön a lényegre Kalapács.

– Gyorsan és keményen csapunk le rájuk, de ne feledjétek, hogy van náluk egy működő nukleáris fegyver! Zűrös, menni fog a hatástalanítás?

– Ha van valami köze az elektronikához, lekapcsolom – bólintott magabiztosan a dekás.

– Helyes. Be kell jutnunk a színpad alá. Ha a helyi biztonságiak az utunkba állnak, majd Silverblade vagy én elintézzük őket. Nem akarunk riadót beindítani, és kerülnünk kell a szükségtelen veszteségeket. – Ezúttal nem géllövedékeket táraztak. – Tartogassátok a tűzerőt a Winternightra! Mindenki kapcsolódjon rá a taktikai frekvenciára, és indulás!

Elindultak a folyosón a stadion alsó szintjére vezető lépcsők felé. A lejáratnál két egyenruhás őr állt. Karom intett a többieknek, hogy egy kicsit maradjanak le. A biztonságiak megfordultak, és éppen akkor pillantották meg a csapatot, amikor az árnyvadászok vezetője intett a kezével; szemmel és füllel nem érzékelhető robbanás rezegtette meg körülöttük a levegőt. Az őröknek nem volt idejük reagálni, hangtalanul hanyatlottak a földre. Boom és Kalapács gyorsan félrevonszolták őket egy árnyékos sarokba, hogy ne legyenek szem előtt, majd nekivágtak a lépcsőnek.

Kalapács haladt az élen, szorosan mögötte Karom és Silverblade. A tünde egyik kezében ezüstösen csillogó kardját, a másikban egy pisztolyt tartott. Karom nagyjából hasonlóképpen volt felfegyverkezve; előhúzta mágikus tőrét, de az Ares Slivergunt is a keze ügyében tartotta arra az esetre, ha varázslatai segítségével nem tudna megbirkózni azzal, ami odalent vár rá. Zűrös és Boom alkották a hátvédet, mögöttük lebegett Val harci robotja. Boom könnyedén át tudott nézni – és lőni – a többiek feje felett.

– A korlátot a lépcső alján állították fel, főnök – jelentette Aracos.

– Le kell rombolnunk a korlátot, hogy Aracos is bemehessen – mondta Karom halkan Silverblade-nek.

A tünde bólintott.

– Nem lehet túl nehéz.

– De időbe kerül és riasztja a bentieket.

– Akkor küldd el a szellemedet! – javasolta Silverblade, és gyorsan felemelte a kezét, mielőtt Karom tiltakozhatott volna. – Aztán hívd vissza a korlát másik feléről! A korlát a metasíkokról nem gátolja a belépését.

Az árnyvadász bólintott.

– Aracos, vetted?

– Nem tetszik az ötlet – ellenkezett a szellem. – Mi van, ha a távollétem alatt szükséged lesz rám?

– Ezen nem tudok segíteni, öregem. Ez a legjobb megoldás.

– Oké, akkor nemsokára találkozunk. – Aracos felszívódott az asztrális síkról, visszatért a titokzatos metasíkok mélyére, valódi otthonába.

Amikor elérték a lépcső alját, a csapat külön utasítás nélkül széjjelebb húzódott. Boom és Kalapács álltak az élre a nagy, duplaszárnyú ajtó előtt, a fejük felett lebegett Val robotja. Karom és Silverblade alkották a következő sort, és egy karcsú automata pisztollyal a kezében Zűrös fedezte őket hátvédként. A célhoz ennyire közel már egyikük sem beszélt, kizárólag kézjelekkel, pillantásokkal és testbeszéddel kommunikáltak. Szavakra nem volt szükség.

Amikor mindannyian elfoglalták a megfelelő pozíciót, Kalapácsék Karomra néztek, aki kurtán biccentett. A két metahumán berúgta az ajtót, amely hangos csattanással és tiltakozó fémsikollyal vágódott ki. Boomék a lendületet kihasználva bevetődtek a nyíláson, és amikor néhány méterrel beljebb újból talpra álltak, golyózáport zúdítottak a helyiségbe. Val robotja magas hangú zúgással tört előre, Karom és a többiek pedig követték a gépet.

Boom és Kalapács felturbózott reflexeihez képest Karom úgy érezte magát, mintha lassított felvételen mozogna. Szerencsére a helyiségben tartózkodó terroristáknak is hasonló élményben volt részük. Heinrich Zoller a színpad alatti térség közepén állt, közvetlenül a bomba ezüstös hengere mellett. Legalább egy tucatnyi fekete ruhás, géppisztolyt szorongató embere volt vele. A földön néhány biztonsági őr és technikus hevert; vérük beleivódott a puha földbe.

Az árnyvadászok hirtelen megjelenése szemlátomást meglepte ellenfeleiket. Karom látta, hogy többen is a földre hanyatlanak Kalapács és Boom sorozatai alatt. A terroristák nyilvánvalóan viseltek valamilyen testpáncélt, de nem voltak elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak az automata fegyverek sorozatainak.

Silverblade a szamurájokéval vetekedő sebességgel, egy támadó kobra gyorsaságával lendült előre, és megvillanó kardja nem hibázta el Zollert. Vér fröccsent, és a mágus fájdalmas kiáltással kapott a bal karján tátongó mély sebhez. Az utolsó pillanatban sikerült hátralépnie, amivel minden valószínűség szerint megmenekült a csonkolástól.

– Tünde fattyú! – vicsorogta. – Ezért megfizetsz! – Zoller teste eltorzult, és dagadni kezdett. Ruhái hangos reccsenéssel szakadtak le róla, ahogy átalakult trollnyi méretű, jóval a tünde fölé tornyosuló feketemedvévé. A vadállat hátravetett fejjel mély üvöltést hallatott, majd kimeresztett agyarakkal és karmokkal Silverblade-re vetette magát. Speren és a medve egymásba gabalyodva zuhantak a földre, és megkezdődött a halálos birkózás.

-Aracos, most! – kiáltotta Karom az asztrális térbe. Érezte, hogy a szelleme reagál, de aztán megérzett valami mást is – az energia áramlását az asztrális síkon. Zűrös a bombához rohant, Val robotja pedig fedezőtüzet zúdított az ellenfél irányába a hasára szerelt géppuskából. Golyók szaggatták fel a földet és a terroristák testét; a becsapódások ereje a levegőbe emelte a fegyvereseket, akik összegabalyodott végtagokkal estek vissza a talajra.

Karom kiterjesztette érzékeit az asztrális síkra, és észrevette a közelben megjelenő Aracost. De meglátott valami mást, valami hatalmasat is, ami az egész helyiség fölé tornyosult, és alig fért el a zárt helyen. Masszív karmával előrenyúlt és lecsapott a szellemre.

Aracos felsikoltott fájdalmában, amikor az éles karmok belehasítottak asztrális testébe. Karom a kettejüket összekapcsoló mentális köteléken keresztül érezte familiárisa kínját. Aracos sietve visszavonult, behúzódott gazdája mögé, miközben Alamais asztrális alakja még közelebb húzódott.

Karom felnézett a szellemsárkány izzó szemébe; a kiterjesztett szárnyú óriáshüllő alakjának egy része kilógott a termet körbevevő csillogó burkon, ami azt jelentette, hogy Zoller nem egyedül hozta létre a korlátot.

– Tehát túlélted – szólalt meg a sárkány gondolathangja Karom fejében. – Sokkal szerencsésebb vagy, mint azt bármelyik halandó megérdemelné, Karom. Ezzel együtt azonban menekülnöd kellett volna, amikor megvolt rá a lehetőséged. Ennek a játéknak már majdnem vége, a bomba perceken belül felrobban. Nem tudod hatástalanítani, mert csak én ismerem a kódot. Mások fogják elvinni a balhét, és az országot kizsákmányolni kívánó társasági farkasok egymásnak esnek haragjukban. De ami még ennél is fontosabb, a Lofwyr felett aratott győzelmem teljessé válik. – A sárkány elhallgatott, és előrehajtotta pikkelyes fejét. – Mindössze azt sajnálom, hogy te ennek már nem leszel tanúja, kis ember. Pedig micsoda dicsőséges pillanat lesz!

Alamais gúnyolódására egy hang válaszolt valahonnan Karom tudatának mélyéről – de a mágus biztos volt benne, hogy ez nem az ő hangja.

– Ebben én nem lennék ennyire biztos, testvér.